2014. március 2., vasárnap

Krémes-gombás csirke (paleo változat)

0megjegyzés

Régen viszonylag sokat főztem ezt az ételt, akkor még tejföllel. Most megkockáztattam kókusztejjel elkészíteni, hátha a fűszerezéssel el lehet nyomni a kókusz ízét, és sikerült, hiába, a fokhagyma csodákra képes.
Továbbá abban is szerencsém volt, hogy még viszonylag korán kész lettem a vacsorával, tehát le is tudtam fényképezni. Elárulok egy titkot, ezért nincs a blogon sok vacsora-fotó, mivel a trópuson ebédet nemigen főzünk, vacsorára pedig besötétedik, (túl közel élünk az Egyenlítőhöz), fotózni csak lámpafénynél lehetséges. Azt meg ugye minek.
Hozzávalók:
1 kg csirkemell filé
250 g gomba
60-80 g füstölt szalonna
zsír
270 ml kókusztejszín (jegyzet magamnak: Woolworths Select: Rich and Creamy, Reduced Fat)
2 evőkanál mustár
2 nagy, dundi gerezd fokhagyma
fél citrom leve
petrezselyemzöld
A vékonyra szelt füstölt szalonnát és csirkemell filét felkockázom. Egy igazán nagy serpenyőben két evőkanál zsírt melegítek, beledobom a szalonnát, alacsony hőfokon sütöm, hogy kiolvadjon egy kicsit a zsírja. Ne főzzük túl ropogósra, mert megkeményedik, szerintem finomabb, ha még ruganyos, ha van egy kis élet benne.
Rádobom a húst, gyakori kevergetés mellett zsírjára pirítom. Hozzáadom a megtisztított, negyedekre vágott gombát, és ekkor sózom meg az ételt. A sóval figyeljünk, mert a szalonna eleve tartalmaz keveset! 
Átforgatom többször a serpenyő tartalmát, megvárom, míg a gomba kicsit összeesik, a hús itt-ott megpirul. Egy külön edénybe öntöm a kókusztejszínt, hozzáfacsarom a fél citrom levét, elkeverem a mustárral és a lereszelt / átnyomott fokhagymával. Ezt a fűszeres tejszínt ráöntöm az ételre, és én adtam hozzá kb. 100 ml vizet is, hogy ne legyen túl sűrű, úgyis elfő belőle valamennyi.
Összerottyantom, pár percig hagyom főni, hadd járja át a szósz a húst és gombát. Apróra vágott petrezselyem levéllel megszórva tálalom.
Nem paleósoknak spagetti tésztát ajánlanék hozzá, paleósoknak pedig cukkini metéltet.

2014. január 6., hétfő

Fekete-erdő torta (paleo változat)

0megjegyzés


Nem a klasszikus recept, próbáltam egyszerűsíteni, tehát az eredeti cseresznyekrémes réteget cukormentes cseresznye lekvárral helyettesítettem. Így próbáltam elkerülni a keményítő használatát, illetve gyorsítani az elkészítés folyamatán. Cseresznyebefőtt helyett pedig használjunk fagyasztott, ill. friss gyümölcsöt, ha tehetjük, mindenképpen egészségesebb választás.

Tényleg hamar megvan, csupán a tortalap megsütése az, ami releváns időt igényel, ezt követően azonban már gyorsan össze lehet dobni. Íze mégis olyan, mint a legjobb cukrászdákban, már amennyire még emlékszem rá.
Hozzávalók:
6 tojás
5 evőkanál méz
5 evőkanál kókuszolaj
fél kiskanál fahéj
fél kiskanál szegfűszeg (szegfűborssal még pikánsabb)
egy csapott kiskanál szódabikarbóna
3 evőkanál kakaópor
5 evőkanál kókuszliszt
200 g cukrozatlan cseresznyelekvár (St. Dalfour márka, Au-ban és Mo-on is kapható)
egy üveg magozott cseresznyebefőtt (helyett friss vagy fagyasztott cseresznye)
3 doboz (3 x 270 ml) kemény állagú kókusztejszín (Au-ban Woolworths, Rich and Creamy márkájú)
3 kiskanál vaníliakivonat
3 evőkanál méz
1 kocka 70 %-os étcsokoládé avagy kakaópor a díszítéshez
A tojásokat kettéválasztom, a fehérjét egy nagy edényben kemény habbá verem. Ezt követően, még mindig habverővel hozzákeverem a sárgáját, a mézet, fahéjat, szegfűszeget, szódabikarbónát és a kakaóport. A kókuszlisztet majdnem utoljára adom hozzá, és célszerű még mindig a habverőt használni, mert könnyen csomósodik, még akkor is, ha átszitáljuk. Legvégül a kókuszolajat keverem a tésztához.
Sütőpapírral kibélelt 24 cm átmérőjű tortaformába öntöm a tésztát, majd 180 fokra előmelegített hőlégkavarásos sütőben megsütöm. Megközelítőleg 20 perc alatt kész van, de mielőtt kivesszük, tűpróbával ellenőrizzük!
Rácsra téve teljesen kihűtöm, majd kettévágom.
Az alsó réteg tetejét megkenem a cseresznyelekvárral.
A kókusztejszínt, amiből kemény habot szándékozunk verni, nem árt vásárlás után hűtőszekrényben tárolni, hogy kellőképpen megszilárduljon. Felbontás után a tetejét kanalazzuk le, az alján kotyogó kevéske átlátszó levet ne használjuk fel. A tejszínt a vaníliával és mézzel verjük habosra, ami nem nehéz, fél perc alatt meg is vagyunk, tekintve, hogy egyébként sem volt folyékony, gyakorlatilag csak összekeverjük a többi hozzávalóval.
A tejszínhab kétharmad részét egy kanállal kenjük a cseresznye lekváros rétegre, majd a lecsöpögtetett befőtt háromnegyedét szintén halmozzuk rá. Jön a következő tortalap, amin kenjük el, csak úgy, rusztikusan a megmaradt habot, és szórjuk meg a megmaradt gyümölccsel. Sajnos nálunk nehezen elérhető és piszok drága a friss cseresznye, a fagyasztott pedig felengedés után inkább cefrére emlékeztett, ezért maradtam a befőtt változatnál, mégha cukortartalma miatt nem is a legegészségesebb megoldás.
Díszítésképpen egy kocka 70 %-os étcsokoládét reszeltem rá, vagy kakaóport is szitálhatunk a tetejére.
 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates