2011. október 31., hétfő

Körtés-csokis muffin

0megjegyzés

Tej nélkül készült, de sajnos nem tojásmentes, mert tojás nélkül nem lehet muffint készíteni.

Hozzávalók:

150 g mandulaliszt (avagy mandula nagyon finomra őrölve)
2 tojás
1/2 kiskanál szódabikarbóna
2 evőkanál kakaó
2 sor csokoládé (70 % kakaótartalommal)
1 körte
40 g kókuszzsír
40 g méz

A hozzávalókat összekeverjük, a csokoládét durvára darabolva, a körtét meghámozva, kockákra vágva a végén adjuk hozzá. Minél apróbbra porciózzuk a körtét, annál kevésbé fogják a gyerekek észrevenni benne, ami azért néha nem olyan nagy baj.

Muffin-papírkákba adagoljuk a tésztát, majd 170 fokon 13-15 percig sütjük.

Nálam 9 darab sütemény készült, talán érdemes két adagot összehozni, már ha dolgozunk, mert a végén Apának csak 1 jutott. Pedig olyan igazságosan osztották a gyerekek! 


Díszíteni is lehet, bár ebben nekem nincs túl nagy gyakorlatom. A hétvégi Halloween-party-ra ezt sikerült alkotnom:
A muffinokat csokoládékrémmel kentem be, majd fehércsokis írókával díszítettem.

A krémhez: két doboz (2 x 270 ml) kókusztejhez 3 kanálnyi vaníliás pudingport kevertem és főztem sűrűre, 5 kanál mézzel édesítve és 2 evőkanál kakaóporral barnára színezve. A pudingot kihűtöttem, majd 100 g vajat habosra kevertem, ehhez hozzáadagoltam a pudingot, és szép csomómentesre kevertem.

Talán érdemes ilyen melegben a kenegetés után kicsit hűtőben pihentetni őket, majd vizes késsel egyenletesre igazítani a felületüket.

A krém a pudingpor miatt nem paleo (arrowroot powder - nyílgyökér por helyettesítésével az lenne), a fehércsokis mintákról ne is beszéljünk, bár ez utóbbi igen csekély mennyiségben található a kész művön.




Paszternák püré

0megjegyzés


A paszternák nálunk "parsnip" néven fut, nem tudom otthon mennyire gyakori a jelenléte a boltokban avagy a piacon. Hatásos köret egy kevés almával megbolondítva.

Három-négy szál paszternákot meghámozok, feldarabolom, majd sós vízben felteszem főni. Mikor a zöldség már majdnem puha, beledobok egy almát szintén meghámozva-kockázva. Pár perc után leöntöm a főzővizet, kevés vajjal (3  deka - 30 gramm) pürésítem.

Karfiolpüré

0megjegyzés

Sültek mellé kiváló köret, a "próbáljunk a krumpli és rizs szorításából kitörni" projekt részeként.

A karfiolrózsákat megmosom, sós vízben megpárolom őket. Mikor puhák, leöntöm a vizet, rájuk dobok kb. 3 dekagramm (30 gramm) vajat, összetöröm őket, majd botmixerrel pürésítem. Utólag ha szükséges sózom, illetve borsozhatom is.

Legutóbb úgy készítettem, hogy a vajat serpenyőben megolvasztottam, beledobtam egy kisebb fej karikára vágott hagymát. Megpirítottam, majd ezt öntöttem a karfiolra, és úgy turmixoltam össze. Ezzel Lajost és Emmát is sikerült meggyőznöm.
 
Harmadik, és egyben legfinomabb változatként: a vajban 1-2 gerezd felszeletelt fokhagymát  megpirítok, majd ezt és még egy kanál dijoni mustárt adok a karfiolhoz. Összeturmixolom.

2011. október 18., kedd

Tonhalas tészta

0megjegyzés


Könnyen és hamar elkészíthető, álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire finom is.

Hozzávalók:
2 gerezd fokhagyma
oliva olaj
2 doboz hámozott paradicsomkonzerv (2 x 400 g)
2 doboz tonhal konzerv
8 db szardella
zöldfűszerek (oregánó, bazsalikom)
esetleg só

száraztészta (500 g)



Vizet forralunk a tésztának, amíg erre várunk, elkészítjük a paradicsomszószt.

A felhevített olajra dobom a nagyon vékonyra szelt, megpucolt fokhagymát. Fél percig kevergetem, majd beleborítom a kockára vágott paradicsomokat.

Nyilván nem minden évszakban lehet kapni igazi paradicsomot, az ecetízű és színű zöldségtől mindig jobb megoldás a konzerv változat. Nekem megvan az a furcsa perverzióm, hogy mindig hámozott, de egész paradicsomokból álló konzervet vásárolok, mert a zöld részénél (csumája) mindig rajtahagynak egy kis héjat, plusz magát a zöldet, de ettől eltekintve, illetve ezzel együtt gyönyörűen fel tudják kockázni a zöldséget. Ebből aztán ki kell válogatnom az oda nem való részeket, tehát úgy döntöttem, jobb, ha egészben hagyják, majd én levágom amit le kell, és fel is darabolom.

Tehát felforraljuk a paradicsomot, öt-tíz percig rotyogtatjuk alacsony lángon. Ekkor beledobáljuk a szardella darabokat, és az olajat - amiben álltak a szerencsétlenek -, azt is beleöntjük a szószba. Főzzük további két percig, majd levéve a tűzről összeturmixoljuk. Visszatéve fűszerezzük, én nem is sóztam meg, mert a szardella éppen eléggé sós.

Pár perc főzés után újból levesszük a szószt a tűzről, és beledobáljuk a darabokra szedett tonhalat. Átforgatjuk, de óvatosan, mert hamar összetöredeznek a haldarabok.

A tésztát leszűrjük, tányérra szedjük, majd rámerjük a paradicsomos-halas szószt. A teljes menetfelszereléshez jár még olivabogyó, de természetesen nálunk a fiúk ezt nem igénylik. Anélkül is tökéletes.


Aki idegenkedik a szardella gondolatától, természetesen elhagyhatja. Nem lesz tőle irdatlan halíze az ételnek, ettől nem kell megijedni, csupán egy jellegzetes, de nem erős aromával  találkozunk. Az én családomat például egyáltalán nem rázta ki a hideg, csupán elismeréssel nyilatkoztak, hogy igen finom, vajon mitől?






2011. október 12., szerda

Morzsás alma

0megjegyzés

Az almás süti számomra újfajta megközelítése. Szerintem finom lett, de ami a legfontosabb, egészséges édesség. Nem tartalmaz cukrot, ha a benne előforduló kis mennyiségű vajat helyettesítjük, akkor tejet sem.

Hozzávalók:
1kg alma
2 evőkanál méz
1 evőkanál citromlé (citromból facsarva)
150 ml víz
1 evőkanál  vaníliás pudinpor (white wings), vagy kukorica keményítő (ideális nyílgyökér liszt lenne - arrowroot powder)
1 bögre mandulaliszt (12-13 dkg mandulából előállítható)
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 evőkanál puha vaj (ideális a szűz kókuszolaj lenne)
2 evőkanál méz

Az almákat meghámozom, magházukat eltávolítom, felkockázom őket. Egy nagy tálban összekeverem a citromlével.

A vizet a pudingporral sűrűre főzöm, majd levéve a tűzről hozzákeverem a mézet. Ezt a sűrű szószt az almadarabokra öntöm, alaposan átforgatom, majd egy kivajazott tűzálló tálba borítom.

A mandulaliszt előállítható kb. 12-13 dkg egész mandula aprítógépben történő megőrlésével is, előtte nem kell eltávolítani a barna héjat. Egy tálba borítom a mandulalisztet, fahéjjal, mézzel, vajjal összedolgozom. Nem egy masszaszerű tésztát kapunk, hanem valami morzsás cuccot. Ezt, úgy ahogy van, rászórom az alma tetejére.


Előmelegített, hőlégkavarásos sütőben, 170 fokon 35 percig sütöm. Várjuk meg, míg teljesen kihűl, mert az alma sütés közben levet ereszt, és összeáll a pudingporral, tehát legalább szobahőmérsékletűnek kell lennie, hogy ne essen szét az egész. De ha szétesik az se baj, az ízén egyáltalán nem változtat.

Lajos: "Lehet, hogy megegyem az egész tállal?"









Sült répa

0megjegyzés

Tisztában vagyok vele, hogy sárgarépát mindenki tud sütni, így szigorú értelemben véve ez nem egy recept. Csupán szeretnék mindenkit biztatni arra, hogy a megszokott rizs és / vagy krumpli köret-körből próbáljunk néha kitörni, és megpróbálni azokat zöldségekkel helyettesíteni, kiegészíteni.

Tehát a sárgarépát meghámozom, megmosom, feldarabolom, majd egy tűzálló edénybe pakolva két evőkanálnyi pecsenyezsírral összekeverem. Nagyobb fűszerezést sem igényel, mivel a zsír már "előízesített", majd sütőben időnként átkavargatva puhára, félpuhára sütöm.

És mivel Mátyásnak tetszett a fenti fénykép, megígérte, hogy legközelebb megpróbálja megenni a répát.

2011. október 10., hétfő

Citromos-vajas tészta lazaccal

0megjegyzés

Gyors és egyszerű tészta- avagy halétel.


Hozzávalók:

500 g száraztészta (penne v. spagetti)
egy és egy fél citrom
100 g vaj
friss petrezselyemzöld
500 g lazacfilé
olivaolaj
só, bors

A lazacot - nekem 3 szelet hal nyomott fél kilót - a már korábban ismertetett módon elkészítem, a serpenyőből kiszedve egy tányéron pihentetem.

Közben odateszek egy fazékban sós vizet főzni, ha felforrt, beleöntöm a tésztát. Figyeljünk arra, hogy a gluténmentes tészták őrült gyorsan szét tudnak főni, tényleg csak pár percig hagyjuk a lángon, majd ezt követően inkább a saját levükben puhuljanak, és még akkor is kész lesz pár perc alatt.

A vajat egy edényben kis lángon felolvasztom, hozzáadom egy citrom kifacsart levét - mehet a rostja is, a magja inkább ne. Sózom, borsozom, és mikor már levettem a gázról hozzákeverem az apróra vágott petrezselyemzöldet. (Én ezt nem tettem, mert Mátyás nem eszi meg a petrezselymet, így utólag szórtam rá az övét kihagyva.)

A tésztát leszűröm, hozzákeverem a vajas-citromos szószt. Tányérra szedem, és lazac darabokkal megszórom.



2011. október 4., kedd

Disznósült

0megjegyzés


Nem igazán tudom, a disznónak melyik - általam eddig ismert - részét szoktam készíteni. Fogalmam sincs, hogy tarja, karaj vagy comb. Szerintem ez inkább karaj volt, mert szép sovány szeleteket kaptam pici csont-résszel, de már észrevettem, hogy a kissé zsírosabb-márványosabb fajta - bizonyára az a tarja - finomabb, mert nem annyira száraz.

Hozzávalók:
disznóhús szeletek
zsír
oliva olaj
bors
koriander
vöröshagyma
fokhagyma

sárgarépa
édeskömény


A hússzeleteket megmosom, borssal, korianderrel fűszerezem és egy tálba rétegezem őket úgy, hogy reszelt fokhagymát is teszek közéjük és egy kicsi, de tényleg csak kevés oliva olajjal egyenként meglocsolgatom őket. A hűtőben pihentetem pár órát, akár egy éjszakát is.

Tepsibe pakolom őket, ekkor sózom meg mindkét oldalukat, esetleg mustárral is megkenegethetjük őket. El tudom képzelni a hússzeleteket só, bors, fokhagyma fűszerezéssel, és pár rozmaringszálat is raknék rájuk.

Hatalmas zsírkupacokat pakolok mindegyik tetejére. Melléjük rakok hámozott, feldarabolt répát, karikára vágott vöröshagymát és egész fokhagyma gerezdeket. Előmelegített sütőben, alufóliával letakarva 180 fokon sütöm, míg meg nem puhulnak, ekkor a fóliát eltávolítom, és leöntöm a megolvadt zsír nagy részét egy külön (nem műanyag, mert elolvad!) edénybe. Ebből lesz a zsíros kenyér másnap, avagy felhasználhatom például sárgarépa, egyéb zöldségek sütéséhez napok-hetek múlva is.

 A húst 220 fokon megpirítom, majd megforgatom a szeleteket, és a másik oldalukat is megpirítom pár perc alatt.

A megsült répával, hagymakarikákkal, illetve édesköménnyel (gyerekeknek rizzsel) tálaljuk.
 

Etetem a családom © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates